Egy lélek a sötétben

Figyelsz magadba
a lelked fáradt.
Elsuhannak
előtted az árnyak.
Hiányzik valami,
nem ezt vártad.
Még mindig figyelsz,
de ezt már láttad.

A rejtett sötét
egyre mélyebbre fúr beléd
Kérdezed tőle,
de nem mondja a nevét.
Indulatokat
támaszt feléd,
s lassan elveszi
az ember eszét.

Irányít téged
és észre se veszed.
Pedig olyan veled,
mint mézzel az ecet.
Utálod őt,
mégis vele fogsz kezet.
De lejár az időd
és elveszted az eszed.

Várj! A sötét mélyén
pislákol még fény.
Figyelsz rá
és feltűnik a remény.
Mit Ő képvisel,
csupa jó és erény.
De még mindig szívja
lelkedet a lény.

Megtiltod neki,
de ő nem hallgat rád,
és végre elnyökögöd
első imád.
Úgy érzed:
ez végre nyugtot ád,
de hited nincs,
hogy folytasd tovább.

Kezdődik újra
az önsajnálat.
Megint hallgatod:
ő mondja a vádat.
Újra ellep téged
az utálat.
És ismét úszol szemben
az árnak.