Gothic lány

A kopasz fák közt,
Mélybíbor alkony
Csorog le
Sötét szemeidre.

Éjszakákon át
Illatos füstben,
Néhány gyertyaláng
Lustán imbolyog,

E. A. Poe és holló,
Különös versek.
Hosszú éjszakák
Halk szava füleidben.

Fehér bőröd
Mint hideg márvány,
Melyet a nap fénye
Sosem melegíthet.

Rózsa ablakok,
Gótikus ívű tornyok.
Kőcsipkék, kőangyalok.
A temető fenséges csendje.

Te látod - a láthatatlant,
Mikor az éj táncba hív.
Mikor az eső táncol
A hideg sírboltokon.

S a világ - nem ért,
Csak érthetetlen néz.
Falat építesz magad
S világod köré.

S magányos óráidban
A sötétségbe mélyedsz,
Mely óvón körbefon,
Magába ringat.

Néha, mikor úgy érzed
Ellened fordul már minden,
Néha, kéklő ereidet
Éhes pengékkel vagdosod.

Hegek fehérlenek kezeden,
S friss vér csordul
Soha be nem gyógyuló
Égő lelkeden.

Sötétség ékszere!
Borotva élen járod táncod!
Nem értenek meg: sírsz,
Vágsz, sötétségbe fordulsz.

A sötétségbe menekülsz,
Mert a fény széttép?
Kár siettetni a véget...
Egy nap úgyis oda kerülsz...

Óh, gothic lány...
Nem vagy egyedül...
Más is járja véres táncát,
Ne menekülj...